2016. december 1., csütörtök

Spenótos húsgombócok knédlivel



Hozzávalók a húsgombócokhoz:
50 dkg. darált hús
két maréknyi friss spenótlevél,finomra összevágva
1 db. vöröshagyma finomra vágva
3 dl. tejföl
3 dl. víz
2 db. tojás
Ízlés szerint : só, bors ,pirospaprika
1 db babérlevél
1 evk. tárkony
annyi zsemlemorzsa amit a hús felvesz


Elkészítése:

A darált húst,összekeverjük 2 db tojással,zsemlemorzsával és a spenóttal.
Ízlés szerint fűszerezzük.
 ( Annyi zsemlemorzsát tegyünk bele,hogy a húst szépen tudjuk formálni )
A masszából kis golyókat formálunk és félre tesszük.

 Hagymát megfuttatjuk egy kevés olajon, ízlés szerint fűszerezzük, sóval , borssal , babérlevéllel,  paprikával. Felöntjük kb. 3 dl. hideg vízzel.
 Kaptunk egy pörköltalapot, amin forralunk egyet és beletesszük a húsgolyókat.
 Levesszük a gázt alatta és keverés nélkül kis lángon készre főzzük, kb 10 perc alatt
( Ha mégis úgy látjuk,hogy meg kell keverni nagyon óvatosan inkább rázogassuk, mert szétesnek a  húsgolyók )
 Ha már  puhák a húsgolyók, akkor az előre kikevert fellazított tejfölt keverjük bele.
 Végül hozzákeverünk 1 evőkanál szárított tárkonyt.
 Óvatosan megkeverjük és forralunk rajta egyet.
 Ha felforrt , azonnal kikapcsoljuk alatta a gázt.


Knédli 


Hozzávalók:
50 dkg rétes liszt
3,5 dl víz
1 tojás
2 dkg friss élesztő
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só

Elkészítés:
Tészta hozzávalóiból kelttésztát készítünk. 
 Kidagasztott tésztát olajjal kikent kelesztőtálba átrakjuk és a tészta tetejét  vékonyan bekenjük olajjal, majd egy órát pihenni hagyjuk.
Pihentetés után a tésztát lisztes deszkán átgyúrjuk és ketté osztjuk,majd rudakká formáljuk meg.
Egy nagyobb pároló edény aljába  vizet forralunk, 

pároló edény lyukas felső részét bekenjük olajjal,majd rárakjuk a forrásban lévő vizes edényre.
Ebbe beletesszük az egyik megkelt tésztát ,majd lefedjük a fedőjével és 35 percig kis lángon gőzben megfőzzük a knédlit. Hasonló módon főzzük meg a másik kialakított knédlinket is.


Nem szabad emelgetni az edény tetejét, mert össze esik.
35 perc múlva elkészül.  Vágódeszkára kirakjuk és a tetejét olajjal lekenjük hogy ne száradjon ki.
Hűtőben tároljuk,majd forró spenótos húsgombócokkal tálaljuk.

Részletes knédli készítése ezen a linken megnézhető!



A recept megjelent a 2016-os Küldd el a recepted receptújság novemberi számában.






Ha tetszik a blogom, iratkozz fel a rendszeres olvasók táborába és a FACEBOOKON is követhetsz!
https://www.facebook.com/BibimoniReceptjei 

Kövessétek az instagram oldalamat, ahol olyan fotókat is megosztok, amelyek a blogba nem fognak bekerülni, mint a fázisfotók és egyéb kulisszatitkok! A receptek a blogban mindig megtalálhatóak, azonos néven, a keresőben könnyen megkereshetőek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...