2017. augusztus 15., kedd

Nyári burgonyasaláta csirkehússal




Hozzávalók:
60 dkg burgonya
2 db lila hagyma
40 dkg csirkemellfilé
sültcsirke-fűszerkeverék
3 evőkanál olaj

Hozzávalók az öntethez:
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál majonnéz
5 evőkanál natúr joghurt
ízlés szerint: só, bors

Elkészítése:
A burgonyát héjában főzzük meg.
Ha kissé kihűlt, hámozzuk meg, és vágjuk vastagabb szeletekre.
A lila hagymát tisztítsuk meg és vágjuk vastagabb karikára,majd forró vízzel forrázzuk le.
Az így előkészített zöldségeket tegyük egy tálba,kissé sózzuk meg,majd forgassuk össze,és lefedve rakjuk a hűtőszekrénybe.

Az öntethez a megtisztított, átnyomott fokhagymagerezdeket keverjük össze a majonézzel és a joghurttal. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk meg, majd pihentessük a hűtőben.

A húst mossuk meg és töröljük meg.
Dörzsöljük be a fűszerkeverékkel, és süssük meg a serpenyőben felforrósított olajon.
Szeleteljük fel.

A burgonyát rétegezzük egy mélyebb salátás edénybe a lila hagymával és szeletelt sültcsirke hússal, Végül tálaljuk és meglocsoljuk az öntettel.

Tipp:
A majonézes öntetet lecserélhetjük egy dresszingre is.
Ilyenkor, 3-4 evőkanál almaecetből és 1 teáskanál mustárból keverjünk egy dresszinget,és ezzel locsoljuk le a kitálalt salátánkat.





2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...